Sziasztok!
A múltkor egy szupersportkocsi volt terítéken, most viszont szeretnék egy kicsit visszakanyarodni az izomautókhoz.
A darab története nagyjából annyi, hogy a Gas Monkey Garage tulaja, egy bizonyos Richard Rawlings felkereste a Mattelt, hogy átalakítana egy autót a Hot Wheels első, 1968-as kínálatából, amit aztán ki lehetne adni különálló kisautóként is, a Mattel belement, a kiválasztott kocsi pedig a Corvette lett. A Gas Monkey-nak fut egyébként egy sorozata a Discovery-n, amiben autókat újítanak fel, úgyhogy természetesen erről is készült egy epizód. A kész kocsiról sok helyen olvashattok, illetve a Hot Wheels 2017-es verziójáról is megemlékezett már 1-2 blog (szirszarjaim blog, matchbox memories blog).
Amit viszont én hozok nektek, az idei, 2018-as Nightburnerz széria egyik darabja, metálkék festéssel és lángcsóvákkal az oldalán. Ebből a darabból is világosan látszik, hogy fogunk még találkozni ezzel a kocsival a különböző szériákban a közeljövőben.
Olvassunk egy kis Corvette történelmet:
A Corvette harmadik generációja, mely alapjául a Marko Shark II tanulmányautó szolgált, az 1968-as modellévben mutatkozott be és egészen 1982-ig gyártották. Erre a változatra került először T-tető, levehető tetőpanelekkel. Ebben a generációban mutatkoztak be az olyan híres típusnevek, melyek később is visszatértek, mint például az LT-1, ZR-1, Z07 és a Collector Edition. A Corvette bemutatásának 25. évfordulójára, 1978-ban a C3-ból készült egy kéttónusú fényezéssel készült, Silver Anniversary Edition nevű modell, illetve az Indianapolisi 500-as versenyen használt felvezetőautó replikája is megvásárolható lett. Ez volt az első alkalom, hogy egy Corvette-et alkalmaztak a híres verseny felvezetőautójaként.
A motor és a padlólemez fő elemei a C2-es generációból került átemelésre, a karosszéria és a belsőtér viszont megújult. 1969-ben az 5,4 literes erőforrás kikerült a kínálatból és az 5,7 literes lett az alapmotor, 300 lóerővel (224 kW). 1969 volt az egyetlen év, amikor a Chevrolet gyárilag felszerelt, oldalsó kivezetésű kipufogókat kínált, vagy hagyományos, hátsó kivezetésűeket, króm végekkel. A teljes mértékben alumíniumból készült ZL1-es, nagyblokkos motor is ebben az évben jelent meg, mely 430 lóerős (320 kW) teljesítmény leadására volt képes, de egyes mérések szerint az 560 lóerőt (420 kW) is elérte, és 10,89 másodperc alatt tette meg vele az autó a negyedmérföldes távot a gyorsulási teszten.
Az 1969-es modellév a C3 számára egy hosszadalmas szakszervezeti sztrájk miatt elhúzódott, ennek köszönhető, hogy az 1970-es modellekből csak 17 316 darab kelt el.[35] 1970-ben a kisblokkos kínálat csúcsa az új, nagy kompressziójú, nagy fordulatszámokra tervezett LT-1-es lett, mely 370 lóerős (276 kW) teljesítményt adott le. A 7,0 literes nagyblokkos motort 7,4 literesre bővítették, 390 lóerős (291 kW) teljesítménnyel. A különleges, ZR-1-es csomag 1970 és 1972 között volt rendelhető a C3-hoz, mely LT-1-es motort és egyéb versenyalkatrészeket tartalmazott. Mindössze 53 ilyen darab készült.
A motorok sűrítési aránya, és így teljesítményük is alacsonyabb lett 1971-ben, hogy alacsony ólomtartalmú, kevesebb kopogásgátló adalékot tartalmazó üzemanyaggal is használhatók legyenek. Az 5,7 literes, L48-as alapmotor teljesítménye 300 lóerőről 270-re csökkent, míg a nagy teljesítményű, LT1-es erőforrás teljesítménye ad addigi 370 helyett 330 lóerő lett. Az 1972-es modellévben a General Motors is áttért az Autóipari Mérnökök Közössége (SAE) által kidolgozott SAE Net mérési módszerre, amivel névlegesen tovább csökkent a motorok teljesítményre, de reálisabb eredmények születtek, mint a korábbi módszerekkel. Az L48-as alapmotor hivatalos teljesítménye így 200 lóerő (150 kW), míg az LT1-esé 270 lóerő (200 kW) lett.[18] Az 1974-es modelleken volt utoljára olyan dupla kipufogórendszer, ahol mindkét cső funkcionális volt, mivel 1975-től bevezetésre került a katalizátor, mely megkövetelte az ólommentes üzemanyagok használatát. Ez további teljesítménycsökkenést jelentett, a már ZQ3-nak nevezett alapmotor 165 lóerő (123 kW) leadására volt képes, az LT1-et váltó L82 pedig 205 lóerőt (153 kW) adott le, míg 7,4 literes, nagyblokkos motor gyártása befejeződött. Az 1975 utáni aprólékos teljesítménynövekedések 1980-ban tetőztek, amikor az L82-es motor 230 lóerős (172 kW) lett.
A Sting Ray név nem került használatra az 1968-as modell esetében, de a Chevrolet továbbra is gyakran így hivatkozott rá, 1969 és 1976 között azonban visszatért a név, de "Stingray" formában, egybeírva, szóköz nélkül. 1970-ben a karosszérián apró változtatások történtek, többek között a sárvédő szélesítések alakultak át, míg a belső tér is tovább finomodott. Megváltozott például az ülések dizájnja és száloptikás visszajelzők kerültek a sebességváltó kar fölé. 1973-ban a kötelező biztonsági előírások miatt "ötmérföldes" első lökhárító került a Corvette-re, melyet egy uretán burkolat takart el. Az 1973-es modellek egyedülállóak abból a szempontból, hogy elől poliuretán borítású lökhárítóik voltak, míg hátul megmaradt a kétrészes króm lökhárító. 1974-től a hátsó lökhárítók és poliuretán burkolatúak lettek, illetve küllős kerekek sem voltak már rendelhetők az autóhoz.
1975 volt az utolsó év, amikor a C3 még rendelhető volt kabrió változatban (innentől 11 évig csak kupé Corvette volt kapható). Ugyanebben az évben a Corvette-projekt vezető mérnöki posztján Dave McLellan váltotta Zora Arkus-Duntovot. 1976-tól az üvegszálas padlót acél lemezekre cserélték, mely nagyobb védelmet nyújtott a katalizátorból érkező hő ellen. 1977 volt az utolsó év, amikor a Corvette hátsó ablaka függőlegesen, a karosszéria vonalán belülre süllyesztve került beszerelésre, illetve ekkortól váltak az alapfelszereltség részévé a bőrülések, és hat év után először a fekete fényezés is visszatért.
1978-ban, a Corvette megjelenésének 25. évfordulóján a hátsó ablakok nagyobbak és döntöttek lettek, követve a kupé karosszéria vonalát, és megújult a belső, vele együtt a műszerfal is. Az évforduló alkalmából megvásárolható lett az Indianapolisi 500-as versenyen használt felvezetőautó replikája, illetve egy kéttónusú ezüst és szürke fényezéssel készülő, Silver Anniversary Edition nevű változat, limitált példányszámban. Az 1979-es modellekben megtalálhatók voltak a felvezetőautóéhoz hasonló ülések, illetve felárért az egyedi első és hátsó spoilerek is megrendelhetők voltak hozzájuk. Ebben az évben 53 807 Corvette készült el, mellyel a C3 máig csúcstartó az összes Corvette-generáció gyártási adatait figyelembe véve.Az eladások ettől kezdve folyamatosan visszaestek. 1980-ban a C3 kisebb aerodinamikai fejlesztéseken esett át, ezzel csökkentve a légellenállási együtthatóját. Ugyanebben az évben a mérnököknek sikerült könnyebbé tenniük mind a karosszériát, mind a padlólemezt, ezzel a visszájára fordítva az elmúlt évek folyamatos súlynövekedéseit. A gyártás 1981 közepén áttevődött St. Louisból a Kentucky állambeli Bowling Greenbe és többféle kéttónusú fényezés közül is választhattak a vásárlók. 1981 volt az utolsó év egészen 1984-ig, amikor a Corvette C3 kapható volt manuális sebességváltóval. 1982-ben ismét bevezetésre került egy injektoros motor, és megjelent egy Collectors Edition (gyűjtői kiadás) nevű modell, nyitható hátsó ablakkal.
forrás: wikipédia
Ebből is látszik, hogy milyen hatalmas története van a márkának, hiszen ez csak a harmadik generáció rövidke összefoglalója volt, jelenleg pedig hetedik generációs Corvette-tek futnak az utcákon!
A Hot Wheels megalapításakor kiadott első sorozatban található Corvette, és a 68-as valódi Corvette kiadása a legenda szerint azért esett egybe, mert a GM-től éppen távozó designer Harry Bradley elhozott egy tervrajzot a gyárból, és ennek alapján tervezte meg a Custom Corvette névre hallgató kisautó modelljét.
Ez elég rosszul is elsülhetett volna, mivel a Hot Wheels szériája már hónapokkal a valódi autó előtt megjelent, de szerencsére a kisautók remek fogadtatása nagy hype-ot kavart, így gyakorlatilag a General Motors is jól járt.
A nagy sikernek köszönhetően 1968-69 között rengeteg színben kijött a kisautó, sőt egy Hong Kongi változat is megjelent, amit a kékre színezett szélvédőről lehet megismerni.
A HK verzió belső tere az amerikaival ellentétben nem volt egybeöntve, a kormánykerék külön állt.
 |
| http://onlineredlineguide.com |
A HK verzió másik érdekessége, hogy a hátsó rész a karosszériával lett egybeöntve.
 |
| http://onlineredlineguide.com |
Valamint kapott egy vékonyított első kereket is. . .
 |
| http://onlineredlineguide.com |
A pletykák szerint Argentína valamilyen módon (állítólag illegálisan) hozzájutott 1970-ben a kisautó gyártásához használt leselejtezett szerszámoknak és öntőformáknak, és a Muky nevű cég legyártott egy saját verziót. /Elég elcseszett széria lett, főleg a Ferrari logós mutatja jól, hogy ezek nem tisztelnek se embert, se Istent. . ./
 |
| http://onlineredlineguide.com |
2005-ben és 2007-ben kijött egy "retooled" kínai verzió, ami azért viszont elég jó lett:
A Gas Monkey verzióból eddig két kiadás van:
A saját példányom:
És egy-két videó kedvcsinálónak:
A Gas Monkey verzióból eddig két kiadás van:
 |
| 2017 - HW Screentime Metalflake Gold |
 |
| 2018 - Nightburnerz Metalflake Blue |
A saját példányom:
 |
 |
| a 39. héten jött le a szalagról |
Értékelés:
Festés: 9/10
Metalflake Blue, lángcsóvákkal. Hát kövezzetek meg, de szerintem ez brutálisan jó!
Kerekek: 7/10
5SP, sima 5 küllős. Nem túl izgalmas, a '17-es verzió MC5-öse szerintem jobb. Mondjuk legalább ad neki egy kis retro érzést. :)
Kidolgozottság: 9/10
Van egy hatalmas motor, egy valag króm, csodálatosan kanyarintott formák. . . Botticelli se tudna ilyet festeni! Mit kell még mondani?
Összhatás: 19/20
Ez a kocsi egy ikon. De most komolyan. Ha meglátsz egy ilyet a boltban, nem tudod otthagyni. Kérsz egy kis pénzt a csajodtól, ha épp nincs nálad, de akkor is megveszed! Alap!
Összesen: 44/50
És egy-két videó kedvcsinálónak:
